Rendhagyó diplomaosztó

2020, július 4 - 19:46
A Nagyerdei Stadionban kaptak diplomát a Debreceni Egyetem hallgatói. Több ezer ember előtt, a sportlétesítmény küzdőterén ünnepelték az egyetemi tanulmányok lezárását a hallgatók Debrecenben. Az intézmény, és a hazai felsőoktatás történetében is egyedülálló volt a stadionban rendezett tanévzáró.

A koronavírus-járvány miatt az idei tanévben elmaradtak a hagyományos diplomaosztó ünnepségek a Debreceni Egyetemen. A 14 kar önálló ünnepségei  helyett július első két szombatján intézményi szintű rendhagyó ünnepséget tart az intézmény a Nagyerdei Stadionban. Az elsőt, július 4-én rendezték meg, melyen öt kar végzősei ünnepelték az egyetemi évek lezárását.

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora ünnepi beszédében elmondta, hogy a hallgatók eddigi pályafutasuk legnemesebb szakaszához érkeztek, eredményük bizonyítja, hogy a társadalom számára fontos, saját maguk által választott területen építhetik karrierüket.

- Egy ötszáz éves egyetem diplomáját vehették át a hallgatók. Azt a sajátos intelligenciát, amivel a változó körülményekhez alkalmazkodni tudnak, azt ezen az egyetemen különös formában kapták meg. 1538 óta, a történelem viharos időszakaiban, egyetlen napra sem csukta be kapuit az intézmény, ezt a sajátos kitartású debreceni lelkületet minden hallgató megszerezte a diplomájával. Az egyetemi vezető hozzátette: különleges helyzetben van az egyetem, hiszen a világjárvány kellős közepén, személyes keretek között csak nagyon kevesen tudnak diplomákat átadni - hangsúlyozta a rektor.

A Bölcsésztudományi Kar, a Gazdaságtudományi Kar, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi-, Környezetgazdálkodási Kar, a Természettudományi és Technológiai Kar, valamint a Zeneművészeti Kar összesen több mint 1870 végzett hallgatójából önkéntes alapon 1100 diák és körülbelül 8000 kísérő vett részt a rendhagyó ünnepségen, melyen karonként egy magyar és egy angol nyelvű képzésben végzős vette át jelképesen az egyetem vezetésétől az oklevelét.

A Debreceni Egyetem két diplomaosztóján összesen 14 kar 2500 végzőse és kísérőik, összesen mintegy 20 ezren vesznek részt július 4-én és 11-én. A július 4-ei tanévzáró videója az alábbi linken megtekinthető:

https://www.youtube.com/watch?v=t1LAWApEr_0&feature=youtu.be

Sajtóiroda - BZ


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.