Látványos lesz a Learning Center

2020, december 22 - 11:40
Az ütemtervnek megfelelően halad a Learning Center építése a Dóczy utcán. Várhatóan jövő tavasszal készül el a háromszintes létesítmény, mely a Debreceni Egyetem modern multifunkciós tanulóközpontjaként a hazai és külföldi diákok számára egyaránt fontos helyszín lesz.

A háromszintes, 4250 négyzetméter hasznos alapterületű, vasbetonszerkezetű épület kivitelezése már elérte a legmagasabb pontját. A 11 méter magas modern infrastruktúra kialakításával az intézmény célja a nemzetközi oktatási piacon a versenyképesség további növelése. Jelenleg több mint száz országból 6900 külföldi hallgatója van a Debreceni Egyetemnek, amely így nem csak az országos, hanem a régióban is vezető szerepet jelent.

A háromszög alaprajzú tanulóközpontot 2020 áprilisának végén kezdték építeni. A kivitelezés ütemét a járványhelyzet sem lassította.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja a létesítmény funkciójáról szólva kiemelte, hogy a Learning Center a nagy létszámú egyetemi diákságot egyetlen nagy tanulóközösségé formálhatja, az épületben a hallgatók majd egyénileg és csoportosan is tanulhatnak, de vizsgák és előadások lebonyolítására is használják majd.

-  Egy olyan épülettel és hozzá tartozó parkkal gazdagodik a Debreceni Egyetem infrastruktúrája, mely újabb emblematikus helye lehet az intézménynek. A Learning Center megépítésével rövidesen látványos, a hazai és nemzetközi hallgatói közösség számára új minőségi szintet jelentő létesítménnyel gazdagodik a Debreceni Egyetem – hangsúlyozta a kancellár.

A tanulóközpont vasbeton vázszerkezete már teljesen elkészült, jelenleg a harmadik emeleti acélszerkezet szerelési munkáinál tart a kivitelező Dryvit Profi Kft. A kialakításnál a természetes anyagok használata meghatározó szempont volt, így az épületben a kerámia, az üveg, a fém, a fa, a gipsz, valamint a síkfelületű háromrétegű üvegfalak váltják egymást.

A Learning Center többfunkciós lesz: a földszinten helyet kap benne egy 256 fős előadóterem, valamint iroda, büfé, az egyetemi ajándékbolt és egyéb közösségi terek. Az 1067 négyzetméteres első emeleten térfalakkal elválasztott közösségi tanulóhelyiségeket alakítanak ki, a valamivel kisebb második emeleten pedig elszeparált konzultációs terek, oktatótermek lesznek, ezen kívül elektronikus vizsgáztatót és imatermet is kialakítanak. A szervertermet, valamint a gépészeti helyiségeket a harmadik szinten helyezik majd el.
 

A beruházás során több mint 100 négyzetméteren alakítanak ki zöld felületet és a meglévő 11 mellé további 90 új parkolóhely is épül.

A Debreceni Egyetem Learning Center nettó 3,4 milliárd forintból, pályázati és saját forrásból valósul meg nagyjából fele-fele arányban. (EFOP-4.2.1-16-2017-00015). A tanulóközpont a tervek szerint 2021 nyarára készül el.

Sajtóiroda - BZ

 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.