Újabb sporttudományi eredmények

2019, december 5 - 15:32
A fizikai aktivitás, a stressz és a demencia kapcsolata, a DEAC meccsek nézettségének összehasonlítása, szurkolói motivációs vizsgálatok – érdekes sporttudományi kutatásokat végeztek azok a hallgatók, akik részt vettek a Debreceni Egyetem ösztöndíjprogramjában.

Öt kar tizenhárom hallgatója mutatta be tudományos munkája eredményét azon a workshopon, amit a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézete rendezett kedden a Sporttudományi Oktatóközpont fitnesz termében. A fiatal kutatók az EFOP – 3.6.1. „Intelligens szakosodás” Tehetség Program keretében végezték a sporttudományi kutatásukat a legkülönbözőbb témakörökben.

A DE SKI által elindított ösztöndíjprogram célja a kutatási kapacitások bővítése, a sporttudományi kutatómunka előmozdítása, a tudományos pályán való elindulás, majd a pályán tartás támogatása. A programban részt vevő hallgatók valamennyien tagjai az intézmény Nyirkos István Sporttudományi Szakkollégiumának is, amely szintén az egyetemi sport és az ehhez kapcsolódó tudományterületek hallgatói tehetséggondozása céljából jött létre.

Sajtóiroda-TB


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.