Testnevelő tanár képző műhely

Cél

A műhelyfoglalkozás célja, hogy a testnevelő tanári mesterszak képzésén elsajátított elméleti és módszertani ismereteket kibővítsük, és azokat gyakorlati foglalkozásokkal és esettanulmányokkal elmélyítsük.

Megvalósítás

A megadott hat témakör két félévet ölel át, félévente 3-3 témakör feldolgozása történik összesen félévente három alkalommal. A tagok önállóan feldolgozzák az előre kiadott, illetve a témakörhöz tartózó szakirodalmat, amit tanári felügyelet és útmutatás mellett közösen átbeszélnek és egyeztetnek minden szeminárium alkalmával.

Követelmények

A félév végén valamennyi tagnak egy saját maga által kiválasztott témából prezentációt kell tartania, mely akár egy TDK dolgozat alapja is lehet.

Témák

  • A fejlődésközpontú, DAPE alapelvein alapuló testnevelés pszichomotoros és pedagógiai kihívásai
  • A motoros próbák a NETFIT rendszer jelentősége az iskolai testnevelés és sport területén
  • Az egészségközpontú fittség megjelenése a testnevelés tantárgyon keresztül
  • Az élményszerű testmozgás és a poroszos „tornaórák” jellegzetességei, előnyei, hátrányai
  • Új típusú mozgásformák (gördülő és extrém sportágak stb.) megjelenésének lehetőségei a testnevelés tantervekben és a tananyagban
  • A kritériumorientált osztályzás és értékelési rendszer sajátosságai, jelentősége

Frissítés dátuma: 2018.12.13.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.