Látogatás

2018, október 18 - 13:15
A Szakkollégium hallgatói ezuttal Tatára látogattak. Itt olvasható néhány beszámoló az útról.

Balázs Rajmund

A Keresztény Roma Szakkollégiumok tanévnyitója idén is megrendezésre került Tatabányán.  Immár a Lippai Balázs roma szakkollégium tagjaként voltam jelen, ami nagy büszkeséggel tölt el. A rendezők számos programokkal várták a hallgatókat, melyek igen színesek voltak.Néhány program, amit kiemelnék az a sárkány hajózás, a bűnügyi nyomozás megoldása, a kerekasztal megrendezése, illetve az esti koncert táncházzal összekötve. Ezek mind közösség kovácsolásként szolgáltak, emellett új kapcsolatokra tehettünk szert. A kerek asztal megrendezése során, lehetősége volt minden szakkollégium egyik tagjának, képviselni saját szakkollégiumát. Beszámolhattak a kollégiumi struktúrákról, programokról, kulturális tevékenységekről, amelyek kollégiumi keretek között zajlanak. Az est fénypontja a koncert volt, melyet már mindenki várt, ez alatt kisebb táncverseny is kialakult, melynek én is részese lehettem a Lippai Balázs roma szakkollégiumot képviselve. Egy olyan közösség tagja lettem, ahol az összetartás, szeretet, testvériség és a vidámság mindig jelen van.

Balogh Andrea

Idén első alkalommal vehettem részt a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat tanévnyitó konferenciáján. 2018.szeptember 22.-én 05:40-kor indultunk Tatára, a konferencia helyszínére. A korai indulás mindenkit megviselt a reggeli órákban, ezért mind a 16 szakkolis társammal aludtam az úton. Mikor megérkeztünk esett az eső és hideg is volt, de szerencsére felkészítettek minket a tanáraink, hogy számítsunk a rossz időjárásra, többnyire mindenki vastagon öltözött, így a kedvünket nem szegte az idő. Regisztráció után reggeli várt minket, s kezdetét vette a konferencia megnyitó ünnepsége. Ezután mindenki elfoglalta a szállást, aztán pedig az ebéd következett. Ezt követően többféle csapatjátékon lehet részt venni, köztük a sárkányhajózást is. Vacsora után szabadidős programok voltak. Azt este folyamán fellépett Oláh Gergő zenekara, a Roma Soul együttes. Fergeteges hangulatot varázsoltak és mindenki táncolt a koncert alatt. Ezután a Karaván Familia együttes húzta a talpalávalót és közben tanulhattunk pár lépést is a tradicionális cigány táncokból. Hajnali kettőig tartott a buli, ezalatt kellemesen el is fáradtunk és csendes pihenőre ment a társaság nagy része. Másnap reggeli után ökomenikus istentisztelet vette kezdetét, majd különböző workshopokon vettünk részt, Én a roma hagyományokról szólót hallgattam, meg ami nagyon érdekes volt. Ebéd után a workshopokat összegeztük és lezártuk a konferenciát. 15:30 magasságában minden szakkollégium elindult haza. Összességében egy élményekben gazdag hétvégén vettem részt és remélem, hogy sok hasonlót élhetek még meg a szakkollégium által.    

Balogh Nikolett

Az évnyitó keretében több workshop megtekintésére is volt lehetőség, személy szerint a roma hagyomány és kultúra érdekelt a legjobban, így választásom arra esett. Az előadás végig felszabadult hangulatban telt, nem csak az előadók, de a hallgatók is felszólalhattak, véleményt nyilváníthattak. Tulajdonképpen olyan volt, mint egy baráti beszélgetés. Első körben elmondhattuk kinek mit jelent romának lenni, számomra ez volt az előadás legérdekesebb pontja. Sokan voltunk a teremben mégsem érkezett ugyan olyan válasz, személyes kedvencem: „Romának lenni egyenlő a példamutatással.”  Az előadás további részében főleg a roma viseletről, öltözetről, különböző területen élő hagyományokról volt szó. Sok újat tudtam meg a roma kultúráról, mindenképpen érdemes volt az előadásra beülni, nem csak tudásgyarapítás, hanem ismerkedés, barátságkötés szempontjából is egyaránt.

Burai Jenna

Először vehettem részt az országos KRSZH tanévnyitó konferenciáján. Nagyon örülök, hogy jelentkeztem. Az est folyamán sok előadók voltak köztük Oláh Gergő is. Nagyon jól éreztük magunkat a többi hallgató társaimmal. Másnap volt a workshop amin különféle előadások voltak. Amin én részt vettem Hagyományok: szokások, művészet, a mai huszonéves roma fiatalok körében. Ahol közösen beszélgethettük meg, és oszthattuk meg gondolataikat. A rendezvény által úgy érzem, hogy saját szakkollégiumi társaimhoz is közelebb kerülhettem. Nagyon sok élménnyel gazdagodhattam, amit a szakkollégiumnak köszönhetek elsősorban.

Czibere Péter

A 2018as év szeptember 22.-ei 23-ai hétvégén, Tatán vettünk részt a szakkollégiumunkkal a keresztény roma szakkollégiumi hálózat megnyitóján. Szombat reggel érkeztünk várakozással telve az eseményre. Első nap a megnyitók után kerekasztal beszélgetés zajlott az önszerveződésről valamint a hallgatói képviselők mennyire tartják fontosnak a más hallgatók felé nyitást. A kerekasztalt Langerné Victor Katalin vezette. Délután a szervezők sárkányhajózással, óriás társasjátékkal, valamint különböző érdekes esetek megoldásával telt. Estére ismét izgalmas programokkal vártak minket, Például Oláh Gergő zenekara a Roma Soul biztosította számunkra a szórakozási lehetőséget. Vasárnap a reggeli mise után részt vehettünk különböző témájú workshopokon. Csapatunkból mindenki más-más workshopra ültbe, hogy minden területet lefedjünk, valamint a végén be tudjunk számolni egymásnak. Vissza 4 óra körül tudtunk indulni a karra élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodva.

Csák Petra

A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat közösségkovácsolás céljából minden évben tanévnyitó konferenciára invitálja Magyarország összes keresztény és civil roma szakkollégiumát, erre idén szeptember 22-én, illetve 23-án Tatán került sor, melyen immár a Lippai Balázs Szakkollégium is teljes létszámmal vehetett részt. A rendezők a hivatalos protokoll előadásokon túl rengeteg színes programmal lepték meg a kollégistákat. A nap folyamán lehetőségük volt kipróbálni a sárkányhajózást, igazi bűnügyi rejtélyeket oldhattak meg, ám a nap fénypontja mégis az esti Oláh Gergő koncert és táncház volt, ugyanis ekkor feloldó, a korlátok szakkollégium- szakkollégium között, diák- diák között és mindenki egy hatalmas összetartó közösség tagjának érezhette magát. Az idei találkozó volt az a hely, ahol a meglévő barátságok elmélyültek, új ismeretségek, kapcsolatok köttettek, ezáltal egy életre szóló élményt formálva ki emlékezetünkben. Csak arra tudom buzdítani szakkollégista társaimat, hogy jövőre is ugyanilyen vidáman, jókedvűen, büszkén képviseljük a KRSZH-n kollégiumunkat, mint most hiszen nincs is szebb dolog annál, ha másoknak is reprezentáljuk, mennyire segítőkész, összetartó, megbízható és életvidám közösség a miénk, s megmutatjuk, hogy miért érdemes a Lippai Balázs Szakkollégium tagjának lenni.

Káplár Patrícia

Szeptember 22-23-án került megrendezésre a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat évnyitó konferenciája, melynek idén Tata város adott otthont. A 2 napos rendezvénysorozat alatt rengeteg új élménnyel gazdagodtunk, barátságok alakultak ki, valamint gimnáziumi ismerőseimmel is újra találkozhattam, ami nagyon jó érzéssel töltött el. Kipróbálhattuk a sárkányhajózást, ami maradandó élményt nyújtott számomra, hiszen most próbálhattam ki magam először ebben a sportban. A másik igazán meghatározó tevékenység a workshoppon való beszélgetés volt, melyen a Roma nők a változó világban címmel, 3 nagyszerű hölggyel beszélgethettünk, valamint tudhattunk meg többet a témával kapcsolatban saját életükből hozott példákkal.

Martinek Boglárka

Szeptember 22-én érkeztünk meg Tatára. A regisztráció után mindenki kapott egy egységcsomagot, melyben az évnyitó alkalmával megrendezett játékok és különbféle programok kellékei voltak, mint esőkabát a sárkányhajózáshoz, vagy írószer a nyomozós feladathoz. A délutáni programok után egy remek koncerten vehetünk részt, utána hajnalig tartott a buli. Azt hiszem, itt bárki jól érezhette magát, aki kimerészkedett a szobájából. A koncert előtt néhány szakkolis társammal felfedeztük a környéket és csináltunk pár szép képet az Öreg-tó gyönyörű látképéről. A camping melletti erdős részt is körbejártuk, ahol találtunk egy nyuszisimogatót. Bár zárva volt, egy tapsifüles odajött a kerítéshez és lencsevégre kaptuk. A szabadidős programok és a játékok mellett nagyon érdekesek volt az a workshop, amelyen részt vehettem másnap. Három roma értelmiségi nőt hívtak meg a beszélgetésre, mely a roma nők szerepéről szólt. Mindegyikőjük élettörténete és életfelfogása példaértékű, hiszen olyan hittel és erővel rendelkeznek, mely sok ember életéből hiányzik. Számomra mindenképp érdekes és tanulságos volt a hétvége minden szeglete. A szállás minősége és a hideg ellenére is nagyon jól éreztem magam.

Meczner Cintia

Az idén Tatán megrendezett kétnapos szakkollégiumi évnyitó nagyon tartalmasan telt el. A megnyitó beszédek után egy kerekasztal beszélgetésre került sor, ahol minden szakkollégiumból egy fő képviseltette magát. A téma főként a szakkollégiumokban működő diákbizottság, illetve annak működése volt. Ez azért volt nagyon hasznos szerintem, mert ezáltal beleláthattunk, hogy a többi szakkollégiumban ez hogyan működik. A nap folyamán lehetőség volt még csapatokban különböző játékokat kipróbálni pl.: óriás jenga, amőba, reflexjáték. Ezután akik szerették volna kipróbálhatták a sárkányhajózást. 10 ember evezett, a hajó elején pedig ült egy dobos. (A mi csapatunkban ez én voltam). Nekem személy szerint ez volt a kedvenc programom. Nagyon izgalmas volt a másik csapattal "versenyezni" és a kilátás is gyönyörű volt. Este a Roma Soul koncertjére együtt indult a csapat, az este nagyon jó hangulatban telt el. A második napon a legfőbb programpont a workshop volt. Itt a csapatunk különböző részekre bomlott, én a "Roma nők a változó világban" című beszélgetésen vettem részt. Ebben a két órában nagyon sok mindenről szó esett. Három roma származású nő életétútját hallgathattuk meg, hogy hogy jutottak el oda, ahol most vannak és mit jelent számukra a mintaadás. Véleményem szerint törekvéseik, munkásságuk példaértékű lehet a roma és nem roma fiatalok számára egyaránt.

Nagy Péter

Boldogan gondolok vissza a tatai hétvégére és a tanévnyitó konferenciára. A csapatépítő programokon kívül volt lehetőség, szabadon felfedezni a helyet és ismeretségeket kötni. Betekinthettünk tanulságos és érdekfeszítő előadásokra is, amelyben hozzáértő emberek meséltek a roma kultúráról, a munkájukról, a társadalomban elfoglalt helyzetükről. Kerekasztal beszélgetések által még inkább betekinthettünk más szakkollégiumoknak a működésébe és megismerhettük az ottani hallgatókat is. Részt vehetünk ökumenikus istentiszteleten is, ami szintén érdekes volt és kellemes feltöltődés. Bennem ez a program tovább erősítette a pozitív vélekedést a cigány értelmiségiekkel kapcsolatban és a roma kultúrával kapcsolatban is. Remélem még továbbra is lesz ilyen magas színvonalú kulturális eseményekben részem a Roma szakkollégium keretein belül.

Rézműves István Zsolt

Az idén Tatán megrendezett kétnapos szakkollégiumi évnyitó nagyon tartalmasan telt el, amit a Jezsuita Roma Szakkollégium szervezése keretében valósult meg. Első nap a megnyitó beszéd, beszédek után egy kerekasztal beszélgetésre került sor, ahol minden szakkollégiumot egy fő képvisel. A téma a szakkollégiumokban működő diákbizottság és annak működése volt. A nap további részében különböző játékokban vehetünk rész, én a detektív játékban vettem részt, ami több csapatra lett bontva.  Az első feladat, ami nagyon tetszet nekem az volt, hogy, valós jegyzőkönyvek, kihallgatások, dokumentumok segítségével ki kellett deríteni, hogy ki volt a bűnelkövető… Az este folyamán egy hatalmasat buliztunk. A második nap folyamán a legfőbb programok a workshopok voltak, ahol több csoportra voltunk bontva. én a ’’Hagyományok szokások a roma fiatalok körében’’ workshopon vettem részt, ami nagyon izgalmas volt. Nagyon örültem a sok ismerős arcnak, akikkel évek óta nem találkoztam valamint nagyon jó érzés volt találkozni és beszélgetni sok cigány és nem cigány értelmiséggel, akik különböző egyetemről, szakokról jöttek. A mottó is nagyon tetszett ‘’ ülj le mellém’’

Rostás Tünde

Nekem nagyon tetszett Tata az időjárás nem volt jó, de a koncert tetszett meg hogy sok ismerősömmel találkoztam. A szállás szörnyű volt, de jó volt, hogy együtt lehettem a szakkolisokkal.

Szepesiné Pipó Anikó

2018.09.22-23-án először voltam jelen az Országos Szakkollégiumi Tanévnyitón, Tatán. Az első nap, megnyitó beszédek után egy kerekasztal beszélgetésre került sor ahol a mi szakkollégiumunkat Czibere Péter képviselte. A beszélgetések során kicsit bele láthattunk, más

szakkollégiumok működésébe, ami nagyon hasznos és jó dolognak tartom. Ebédet követően csapatjátékra került sor. Három helyszínen zajlottak a játékok, amik nagyon színes és ötletesek voltak. Számomra a sárkányhajózás volt, ami a legjobban tetszett. Kettő hajóval, 10-10

fővel evezhettünk a Tatai Öreg-tón. Vacsora után a nagy sátorban Oláh Gergő és a Karaván Família adott koncertet, ami nagyon jó hangulatot adott az est további részéhez. Másnap reggeli után istentiszteleten vettünk részt majd Workshoz következet. Hét különböző témákban. Én a Roma szokások, hagyományok című Worksodon vettem részt. Elmondhatom, hogy nagyon sok élménnyel gazdagodtam ezen a kétnapos

Tanévnyitó Konferencián. Köszönöm a Szakkollégiumnak hogy részese lehettem.

Sztempjén Klarissza

Ebben az évben a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat tanévnyitó konferenciáját a Jezsuita Roma Szakkollégium vállalta, ahová a Lippai Balázs Roma Szakkollégiumot is meghívta, mint egyetemi fenntartásban lévő szakkollégiumot. A konferencia mottója: Ülj mellém! Ennek célja az volt, hogy személyes kapcsolatot ápoljunk mi hallgatók egymással, és fontos legyen a közösséghez tartozás. Véleményem szerint egy színvonalas konferencián vehetünk részt. Érkezésünkkor reggelivel vártak minket, majd haladtunk a konferencia helyszínére, ahol a közös Ima és megnyitó beszédek után következet a kerekasztal beszélgetés, ahol hallgató társunk Czibere Péter képviselt minket és mutatta be, hogy hogyan működik nálunk a szakkollégiumi élet. Részt vettünk különböző csapatjátékokban, ahol megismerkedhettünk más szakkollégium hallgatóival, ezáltal az esti Roma Soul koncerten, már nem volt idegen senki egymás számára és közösen tudtuk magunkat jól érezni. Másnap köszöntőt mondott Tata polgármestere, majd kezdetét vette a workshopok és mindenki elfoglalta a helyét az általa választott előadáson. Én a Hagyományok: szokások, művészet, a mai huszonéves roma fiatalok körében című előadást választottam, ahol meghívott előadóként Káli-Horváth Kálmán a Budapesti Református Cigány Szakkollégium vezetője és Varga Erika a Romani Design ötletgazdája és vezetője volt. Arról beszélgettünk, hogy hogyan jelenítik meg a cigányságot munkájukban. Megvitattuk, hogy mennyire tudjuk befogadni mi fiatalok a képzőművészeti és irodalmi vonatkozásokat illetve, hogy kit lehet megszólítani a roma népviselet tradicionális elemeinek újra gondolásával. Erikával a női szerepekről is beszélgettünk, hogy mi roma fiatal nők, miként tartsuk meg roma szokásainkat, szerepeinket.  A nap további részében ebédeltünk, workshopok összegzése hangzott el, záróbeszédet mondott Hámori Orsolya a Jezsuita Roma Szakkollégium igazgatója majd ezután elindultunk haza. Úgy gondolom, hogy élményekkel teli két napot tudhatunk magunk mögött, szakmailag sok mindent tanulhattunk és mi szakkolisok is közelebb kerültünk egymáshoz.

Tukacs Tímea

2018 szeptember 22-23-án Országos Szakkollégiumi Tanévnyitón vettünk részt szakkollégiumunkkal Tatán. Az első nap közös ima, nyitó beszédek, kerekasztal beszélgetés volt. Minket Czibere Péter képviselt. Ezután csapatjátékok voltak, amelyeken nagyon jól éreztük magunkat, meg ismerkedtünk a többi szakkollégistával. Vacsora után a Roma Soul és a Karaván Familia zenekar tartott nagyon jó hangulatú koncertet. Vasárnap ökumenikus istentiszteleten vettünk részt. Ezután Workshopok következtek különféle témákban. Nagyon érdekes előadást hallhattunk a Roma hagyományok, szokások, művészet című Workshopon. A hétvége során nagyon jól éreztük magunkat. Sok új élménnyel tértünk haza.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ