A Szakkollégium Igazgatósága a felvételit minden félévében, a Neptun rendszerben, valamint körlevélben, hirdető plakáton és esetleg egyéb média bevonásával hirdeti meg, és a szorgalmi időszak vége előtt legalább három héttel le is folytatja.
A felvételi eljárás célja, hogy a Felvételi Bizottság a jelentkezők közül kiválassza a szakkollégiumi tagságra méltó, a kritériumoknak messzemenően megfelelő hallgatókat.
Mérlegeli a hallgató szakmai, tudományos felkészültségét, érdeklődését, egyetemi évei alatt eddig elért eredményeit.
A felvételi eljárás a jelentkezési lapok véleményezéséből és szóbeli elbeszélgetésből áll.
A Felvételi Bizottság megfelelő pontrendszer szerint értékeli a jelentkezők elért eredményét.
Azok a szakkollégisták, akik a következő évben is szeretnének a Szakkollégium tagjai maradni, éves szakkollégiumi tevékenységükről, elért eredményeikről szakmai beszámolót kötelesek benyújtani a Felvételi Bizottság részére.
A Felvételi Bizottság a Szakkollégium sokszínűségének fenntartása érdekében, figyelembe veszi a különböző szakcsoportokról jelentkező hallgatók létszámát, arra törekszik, hogy az egyes tagozatokról felvett hallgatók létszáma arányos legyen.
A Felvételi Bizottság
Tagjai
- Az Igazgatóság;
- Az igazgatóság által felkért Tudományos Tanács tagok;
- A Szakkollégiumi Önkormányzat elnöke;
- Az igazgatóság által felkért szakkollégiumi tisztségviselők;
- A felvételiző szakjának megfelelő tagozatvezető tanár.
Feladata
- A felvétel pontrendszerét a Felvételi Bizottság a felvételi meghirdetését megelőző ülésén határozza meg;
- A felvételét kérő hallgató értékelése a fenti pontrendszer alapján történik;
- A Felvételi Bizottság a szakkollégista hallgató éves teljesítménye, és szakkollégiumi tevékenységének értékelése alapján dönt arról, hogy szakkollégiumi tagságát megtarthatja-e;
- A felvételit megelőzően legalább két héttel értékeli és elbírálja a szakmai beszámolókat;
- A Felvételi Bizottság a felvételizőt írásban értesíti a felvételin elért eredményéről.