A tudományos sokféleség, a tudás iránti vágy megtestesítője volt Hatvani István, aki saját tudásának fejlesztésével a teljes hazai tudományos közösségre nagy hatást gyakorolt – hangzott el a professzor egyetemi szobránál tartott pénteki megemlékezésen. Szakkollégisták tisztelegtek az univerzális tudós munkássága előtt.
Hírek
Gyógyszerészi Gondozási-Betegtanácsadási Versenyt rendeztek a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán, ahol a hallgatók azt gyakorolták, miként kell a patikába betérő betegekkel szakszerűen és udvariasan kommunikálni. A legjobban teljesítők bejutottak a verseny országos döntőjébe.
Az okoseszközök gyerekekre jelentő veszélyeit, a képernyőidő családokban betöltött szerepét, a probléma társadalmi beágyazottságát mutatták be, valamint megoldási javaslatokat ismertettek a szakemberek a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán rendezett tanácskozáson.
Újraindul az Egyetemi Fiatal Gazda Klub rendezvénysorozata. A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara és stratégiai partnere, az AGRYA – Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége által újraszervezett program célja, hogy találkozási és párbeszéd-lehetőséget teremtsen az egyetemi szféra és a gyakorlatban dolgozó agrárszakemberek számára.
Izgalmas kísérletek, különleges műszerek, hat intézet, több mint száz ipari partner, használható tudás, garantált munkahely – természettudományos és mérnöki fesztiválon mutatkozott be szerdán a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara. A színes és informatív programon több mint hétszáz pályaválasztás előtt álló fiatal volt kíváncsi arra, miért érdemes a TTK-t választani.
A hallgatók legfrissebb kutatásai is előtérbe kerültek a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar Tudomány Napja alkalmából rendezett konferenciáján. A XXXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia kari fordulójával egybekötött rendezvényen a GYGYK kutatóinak legújabb eredményei mellett az Ostravai Egyetem tevékenységét is megismerhették a résztvevők. Az eseményen átadták az EKÖP, a Nemzeti Felsőoktatási és a Gólya Ösztöndíjakat is.
Hat szekcióban mutatták be tudományos eredményeiket a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar legtehetségesebb hallgatói a Tudományos Diákköri Konferencián. A legtöbb tanulmányt idén a környezetgazdálkodás tématerületén prezentálták a hallgatók.
Elstartolt a DExpo, a Debreceni Egyetem központi beiskolázási rendezvénye, amely immár 20. alkalommal nyitotta meg kapuit a továbbtanulás előtt álló középiskolások és szüleik előtt. A kétnapos rendezvényen a felsőoktatási intézmény képzési portfóliójával, szolgáltatásaival és az egyetemi élet sajátosságaival ismerkedhetnek az érdeklődők.
A Debreceni Egyetem Kémia Koordinációs Intézete a 2025/26-os tanévben is elindítja kémiából a Tanulásmódszertani Mentorprogramot, amely segítséget nyújt az elsőéves hallgatóknak a tananyag elsajátításához szükséges tanulási módszerek fejlesztésében. A programra – amely idén egy újdonsággal is bővül – még lehet jelentkezni.
Tíz tagozatban összesen 68 előadást mutattak be a legtehetségesebb hallgatók és középiskolás diákok a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Tudományos Diákköri Konferenciáján kedden. A GTK hallgatói mellett – külön tagozatban – 10 középiskolás diák számolt be tudományos munkájáról.