Könyvek és kutatás a magyarországi roma szakkollégiumi hálózatról

2026. augusztus 30.

2026 augusztus 30-án a Roma Szakkollégiumok országos tanévnyitó ünnepségén Szegeden került bemutatásra a Roma Szakkollégiumok Egyesület kiadásában napvilágot látott három új kiadvány.

Az első kötet, Biczó Gábor – Szabó Henriett: Úton – A roma szakkollégiumi hálózat története és eredményei címmel jelent meg. A szerzők szándéka szerint az idén 15 éves hálózat munkájának bemutatására szentelt színes, fényképekben és illusztrációkban gazdag kiadvány méltó áttekintése a felsőoktatási tehetségműhely eddigi teljesítményének. A kötet különlegessége, hogy átfogó képet kínál a hálózat intézményeiben végzett egykori hallgatók végzést követő pályájáról. A hiánypótló ismereteket részben egy széleskörű kérdőíves kutatás alapozta meg. Az olvasó a kötetből tehát nem csak azt tudhatja meg, hogy miért és milyen folyamat eredményeként jött létre ez az Európában egyedülálló 11 intézményt magában foglaló hálózat. A kiadvány tudományos igényű elemzéseken keresztül arra is rávilágít, hogy a hálózat tagjaként végzett fiatalok és túlnyomórészt roma származású értelmiségiek sorsa miként alakult a diplomaszerzést követően.

A kötet elérhetősége: https://mad-hatter.it.unideb.hu/portal/displayDocument/Szervezeti%20t%C3%A1rak/Kari%20t%C3%A1rak/GYFK/AntRom/book_uton_WEB_2026_09_16.pdf

 

A második kötet Humán Regiszter 2025 – A magyarországi roma szakkollégiumok tagságának országos vizsgálata II. ugyancsak a fenti szerzőpáros munkájaként készült el. A társadalomtudományi elemzés célja az volt, hogy a jelenleg (2025 évvégi állapot szerint) a hálózatban tanuló 337 fő szakkollégista szociokulturális hátteréről, családi körülményeiről, felsőoktatási tanulmányairól és a tehetségműhelyekben végzett munkájáról átfogó képet kínáljon. A 250 oldal terjedelmű könyv számos térképet és diagramot tartalmaz, amelyek segítik az olvasót abban, hogy átlássa a roma szakkollégiumok működéskörülményeit és feltételeit. A részletes elemzések a téma iránt érdeklődő szakemberek, a szakpolitika számára fontos forrásanyag, de a szövegezés a társadalmi jelenségek iránt érzékeny átlagolvasó érdeklődésére is okkal tarthat számot.

A kötet elérhetősége: https://mad-hatter.it.unideb.hu/portal/displayDocument/Szervezeti%20t%C3%A1rak/Kari%20t%C3%A1rak/GYFK/AntRom/book_human_regiszter_2025_adatok_WEB_2026_09_16.pdf

Végül, de nem utolsósorban egy szerkesztett kötet megjelenésére szeretnénk felhívni a figyelmet. A Humán Regiszter 2025 – Tanulmányok a magyarországi roma szakkollégiumi hálózat intézményeiről a 11 tehetségműhely munkatársai által írt tanulmányok gyűjteménye. A könyv koncepciója szerint a szerzői pozíció ebben az esetben olyan sajátos belső nézőpontot takar, ami a külső megfigyelő számára nem látható részletek és összefüggések bemutatására alkalmas. A tanulmányok gazdag információforrásként állnak rendelkezésre azok számára, akiket érdekel a szakkollégiumok közösségének belső viszonyrendszere és működési jellemvonásai.

A kötet elérhetősége: https://mad-hatter.it.unideb.hu/portal/displayDocument/Szervezeti%20t%C3%A1rak/Kari%20t%C3%A1rak/GYFK/AntRom/book_human_regiszter_2025_tanulmanyok_WEB_2026_09_16.pdf

A Roma Szakkollégiumok Egyesület kiadványainak kifejezett célja, hogy ráirányítsa a figyelmet arra a nagyvolumenű és a kutatások tükrében igen eredményes munkára, ami a hálózat intézményeiben folyik.

Legutóbbi frissítés: 2026. 10. 12. 08:32