Születéstől a szakmáig

Születéstől a szakmáig - a felzárkózási és roma integrációs stratégiák első tíz éve címmel rendeztek nemzetközi szakmai konferenciát szeptember 22. és 24. között hazai és nemzetközi szakemberek részére. A konferencián a Lippai Balázs Roma Szakkollégium hallgatójaként Balázs Achilles és Balázs Sándor zenészként is aktívan közreműködött

Három napon át találkoznak a hátrányos helyzetű emberek élethelyzetének javításán dolgozó szakemberek a Belügyminisztériumban: az előadások és a tanácskozások fókuszában a tagállamokban, valamint az Európai Unióban elért eredmények kerültek. A terepen dolgozó szakemberek, hazai és nemzetközi szakértők, előadók, roma partnerek vettek részt az eseményen.
A rendezvény fő célja volt számba venni azokat a változásokat és fejleményeket, amelyek az elmúlt tíz évben az Európa Tanács tagállamaiban, valamint az Európai Unióban a társadalmi felzárkózás területén történtek, a társadalmi felzárkózási/roma integrációs stratégiák égisze alatt.
A konferenciával párhuzamosan előadások, kerekasztal-beszélgetések és kulturális programok is voltak. A tiszavasvári gyerekek és a hodászi fiatalok alkotta Terne Cherhaja zenekar közös produkciójában a Lippai Balázs Roma Szakkollégium két hallgatója zenészként is aktívan közreműködött. Köszönjük Balázs Achilles és Balázs Sándor hallgatónak a részvételt.

Legutóbbi frissítés: 2022. 11. 23. 15:23