Május 3.-án Szegedre utazunk két hallgató társammal, Czibere Péterrel és Nagy Péterrel a Budapesti Református Cigány Szakkollégium szervezésében megrendezett „Magam mondom el!” Roma Szakkollégiumok Országos Tudományos és Ismeretterjesztő Konferenciáján, ahová elkísért minket Tóth Norbert is, a szakkollégiumunk egyik mentortanára. A korai kelés ellenére jókedvűen indultunk el a hosszú útra. A regisztráció után elkezdődött a konferencia, ahol több szakkollégista is előadott, köztük két hallgatótársam is és neves zsűri értékelte a teljesítményüket. Az előadások két helyszínen folytak. A hallgatótársaim a tudományos szekcióban adták elő eddigi kutatási eredményeiket. Czibere Péter a Fehérgyarmati kutatás egyik szeletéről, Vámosoroszi község roma nem roma együttéléséről adott elő. Nagy Péter pedig a Hajdúböszörményben végzett kutatásról, a Déli Lucernás városrészben élő romák helyzetéről tartotta előadását. Mindkettőjük témája rendkívül érdekes és összeszedett volt, ezt a zsűri is kiemelte. A konferencia végén elismerő oklevelet kaptak az előadók, majd meginvitáltak bennünket egy vacsorára is. A finom vacsora után útnak indultunk, vissza Hajdúböszörménybe. Mindenki nevében mondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat és várjuk a következő lehetőséget, hogy megmutathassuk másoknak, hogy milyen hasznos és érdekes kutatásokra van lehetőségünk a Lippai Balázs Roma Szakkollégium keretében.
Balogh Andrea Nikolett - Csecsemő-és kisgyermeknevelő szakos hallgató