2019. szeptember 25-én a Lippai Balázs Roma Szakkollégium vendégül látta Erőssné Balogh Szilvia vezetésével az intézménybe látogató küldöttséget, amelynek tagjai az Eperjeske településen futó telepprogramban résztvevő roma származású asszonyok voltak. A látogatás célja a roma szakkollégiumi munka és a Karon folyó alapszakos képzések megismerése. A látogató csoport tagjai között többen tervezik a továbbtanulást, ezért számukra az első kézből nyert információk fontos szerepet játszhatnak döntésük meghozatalában.
A találkozó első szakaszában Biczó Gábor, a szakkollégium vezető tanára tartott tájékoztatást a közösségben folyó munkáról, a Kar pedagógiai alapszakjairól, valamint a 2019 szeptemberében indult romológia szakról. Ezt követően szakkollégista hallgatók – Rostás Judit, Czibere Péter és Nagy Péter – meséltek életútjukról, arról a személyes történetről, hogy miként jutottak el a felsőoktatásba. A hallgatói beszámolókat követően Szabó Henriett a szakkollégiumi mentori munkáról és a mentor feladatköréről beszélt a hallgatóságnak.
A 1átogatás második felében a vendégek egy roma szakkollégista hallgató életútjáról készült dokumentumfilmet tekintettek meg, amely egyfajta jó példaként alkalmas eszköz a hasonlóan nehéz kiinduló helyzetű fiatalok motiválására. A „Hagyomány árnyékában” – Tünde filmje egy Nyírvasváriban, hagyománykövető oláh cigány családban felnőtt óvodapedagógus hallgató történetén keresztül azt vizsgálja, hogy milyen esélyei vannak kilépni a tradíció kötelékeiből.
A film megtekintését követően a közönség és a jelenlévő szakkollégista hallgatók még hosszasan beszélgettek. A program befejezésekor az eperjeskeiek viszont-látogatásra hívták meg a Lippai Balázs Roma Szakkollégium hallgatóit.