Mióta csak az eszemet tudom, azóta van érintkezésem a zenével, ugyanis apukámnak van egy rock zenekara és pici korom óta jártam a próbáikra. 10 éves koromban kaptam meg az első gitárom, azonnal elkezdtem magamat fejleszteni, amennyire csak tudtam. 3 évvel később bekerültem édesapám zenekarába, onnan kaptam a további instrukciókat.
Serdülő éveim derekán elhatároztam, hogy profi szinten akarok foglalkozni a muzsikával, így kerültem 15 éves koromban Czakó Erika Tanárnőhöz Nyíregyházára. Érettségi után sikeren felvételiztem a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium (akkor még Szakközépiskola) szakmai tagozatára, ahol Csorba Gergő volt a tanárom 2 évig, majd felvételt nyertem a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karára, Dr. Adrovicz Istvánhoz. BA-s záróvizsgám után ’klasszikus gitárművész’ szakon folytattam a tanulmányaimat, ugyanígy Debrecenben, de elhatároztam, hogy külföldön is ki szeretném próbálni magam, ezért jelentkeztem az ERASMUS+ programba és sikerült kijutnom Krakkóban fél évre, ahol Michał Nagy volt a tanárom. Ez idő alatt újra felvételiztem a ’zeneművésztanár’ képzésbe, így hát hazatértem után már két szakon folytattam (és azóta is) a tanulmányim egy időben, mint ’klasszikus gitárművész’ és ’gitárművész-tanár’.