Emberek, mint mi címmel megjelent a Hallgatói kutatások támogatása a Lippai Balázs Roma Szakkollégiumban (NTP-SZKOLL-B-M-16-0005) című pályázati programunk keretén belül a hallgatói eredményeket bemutató kötetünk.
„A Lippai Balázs Roma Szakkollégium kutatási programjához kapcsolódóan most megjelent kötetünk azokat az interjúkat tartalmazza, amelyeket hallgatóink a Nemzeti Tehetség Program pályázati támogatásával megvalósított programunkban készítettek. A Hallgatói kutatások támogatása a Lippai Balázs Roma Szakkollégiumban című programunk kutatáshoz kapcsolódó fő célkitűzése az volt, hogy a hallgatók a szakkollégiumi munka 2012-ben megkezdett folyamatát erősítsék. A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karán működő szakkollégiumunk sajátos helyzetben van, hiszen az itt tanuló és szakkollégiumi tagsággal is rendelkező hallgatóink jellemzően a hajdúböszörményi campuson tanulnak. A kar szakjai között azokban a képzésekben vesznek részt, amelyek a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia célkitűzéseinek megvalósítását is támogatják: csecsemő- és kisgyermeknevelő; óvodapedagógus, nemzetiségi roma/cigány óvodapedagógus, szociális munka, szociálpedagógia szakokon és szakirányokon.
A szakkollégiumunk szakmai programja a megalakulás óta folyamatosan nagy hangsúlyt fektetett a lokális közösségek vizsgálatára, hiszen mind a karon folyó képzéseknek, mind a szakkollégium szakmai programjának alapvetése a társadalomtudományi szemléletmód, s ezen belül is az az antropológiai látásmód, amely a kar több évtizedes tapasztalata és eredményei szerint a felsőoktatás és a társadalmi inklúzió egyik alapvető dimenziójának tartunk. Erősíti ezt a szemléletet az is, hogy hallgatóink rekrutációs területe jellemzően egybeesik azzal a térséggel, ahol a roma-magyar együttélés jellemzői változatos képet mutatnak. Ennek alapján megalapozott az a nézetünk, hogy a lokális problémák feltárása során az antropológiai megközelítésben alkalmazott émikus szemléletet szükséges alkalmaznunk, és egy-egy közösség belső megismerésére, a helyi viszonyok sajátos összefüggés-rendszerére kell helyeznünk a hangsúlyt, hogy a sajátosságokat megismerve olyan helyi érvényű beavatkozási mátrixot lehessen kialakítani, amelyek valóban a helyi közösségen belül tapasztalható problémákra reflektálnak.
A program megvalósítása során Biczó Gábor, Kocsis Péter Csaba és Kotics József vezető tanárok módszertani képzésében a fenti szemlélet gyakorlati megvalósítását kívántuk elősegíteni. A módszertani képzés három ötfős csoportban zajlott, 15-15 órás időtartamban. A képzés során a hallgatóknak az alapozó társadalomtudományi módszertani képzésen belül az interjúkészítés technikáit, ezen belül is az életút feltárásának lehetőségeit adtuk át. A hallgatók tanári irányítás mellett, de önálló munkán alapuló kutatást végeztek a „megfelelő” interjúalany kiválasztásától egészen a feldolgozásig. A képzések alkalmai során a részeredmények megismertetése, az esetleges nehézségek megbeszélése is megtörtént, és nem egy esetben maguk a hallgatók ismertek rá arra, hogy szükséges kiegészítő kérdések felvétele.
Az interjúalanyok kiválasztása során az alapvető célkitűzés az volt, hogy olyan elbeszélések szülessenek, amelyek az alanyok életébe, életfolyamának egy-egy dimenziójába engednek bepillantást az olvasónak. A szakkollégiumunk eddigi munkájához illeszkedve célként fogalmaztuk meg azt is, hogy olyan emberek kerüljenek kiválasztásra, akik a hallgatóink szakmai munkájához kapcsolódnak, vagy olyan roma személyiségek, akik saját lokális közösségükben valamely szempontból sajátos helyzetben vannak és ebből a szemszögből tudnak beszélni életükről, a közösségük jellemzőiről.
Az interjúk feldolgozásánál igyekeztünk figyelembe venni a hallgatói motivációkat, törekvéseket. Ennek eredményeként több formát alkalmaztak diákjaink az interjúk átírására, publikációra történő elkészítésére. Az egyik alapvető módszer az volt, hogy a felvett interjúkat olyan narratívaként értelmeztük, amely az alany szemszögéből meséli el élete történetét, annak olyan fordulópontjait, amelyek meghatározták életét. Emellett egy-egy jelentősebb eseményre, gondolkodásbeli megalapozottságra az interjú folyamában önreflexiókat is végezhettek, ezzel helyezve el magukat abban a történelmi-társadalmi kontextusban, amelyeket átéltek, de értelmező, „elemző” módon még nem tekintettek át. Ezen interjú-feldolgozások jellemzően olyan monológok, amelyekben az egyén narratívái, reflexiói jelennek meg. Az „elbeszélők” eltérő személyisége ettől eltérő feldolgozásokat is eredményezett, hiszen voltak olyan alanyaink, akiknél az interjú során alkalmazott elbeszélések töredékesek voltak, így a többszöri beszélgetés eredményeként úgy kerülhetett sor a feldolgozásra, hogy a hallgató által megadott értelmezési keretben került sor a releváns interjúrészletek közlésére.
Az elkészült szövegek gondozását minden esetben a vezető tanárok végezték, valamint örömünkre szolgált, hogy jelen programba is be tudtunk vonni olyan, korábban végzett szakkollégiumi hallgatókat, akik a kutatás ideje alatt támogatták a munkát, részt vettek a hallgatók támogatásában, a szövegek előkészítésében. Ennek eredményeként született meg ez a kötet, amely a szakkollégium tagjainak első önálló publikációit tartalmazza. Az eltérő terjedelmű írások jól jelzik, hogy hallgatóink egy olyan úton indultak el, amely ígéretes, igényli a további szisztematikus felkészülést az alkalmazott társadalomtudományi szemléletmód használatára pedagógiai munkájuk során, de mindenképpen hasznos információkat tartalmaznak az olvasók számára is. Olyan életsorsok kerülnek bemutatásra, amelyek jól jelzik azt a módszertani sajátosságot, amelyet egy-egy életút feldolgozásával megvalósíthatunk. Az elbeszélések reflektálnak az egyéni életút mellett a történelmi változásokra és ennek az egyénre gyakorolt hatására, információt adnak a helyi közösségek viszonyrendszerére nézvést úgy, hogy közben az egyéni reflexiókat is feltárják az olvasó előtt.
A programba 19 fő kapcsolódott be, és végül 12 olyan interjú-feldolgozás született, amely jelen kötetben megjelenhet. Hallgatóink részéről ezt komoly teljesítménynek gondoljuk, hiszen nem társadalomtudósnak, hanem óvodapedagógusnak és nemzetiségi óvodapedagógusnak, szociális munkásnak, csecsemő- és kisgyermeknevelőnek és ifjúságsegítőnek tanulnak. A diákok alapképzésébe a kutatói szemlélet és a módszertani megalapozottság nem tartozik bele, így teljesítményükben ennek megjelenése egy plusz erőfeszítés volt, amely eredményei a következő oldalakon olvashatóak.
Az interjúalanyok személyisége is változatos képet mutat. A hallgatók vegyesen készítettek interjút roma és nem roma emberekkel. Utóbbiak esetében jellemző „kiválasztási szempont” volt, hogy a személyes életsorsot tekintve kötődjenek a roma kultúrához. Ez döntő többségében a hivatásuk volt, amely során roma gyerekek nevelésével, oktatásával, vagy éppen a mindennapi életük segítésével vagy tapasztalataival volt kapcsolatos. A roma alanyaink is változatos életsorsokat reprezentálnak, hiszen az idősebb korosztály esetében látható, hogy milyen hatással volt rájuk jellemzően a 20. század, ez miként befolyásolta az életüket, s bár az emlékezet néhány történelmi pontnál tévedett, még így is fontos volt, hogy az erre érkező reflexiókat értelmezni tudjuk.
Az interjúalanyok között találhatunk olyan óvónőt, aki az egész életét a roma gyerekek óvodai nevelésének áldozta, tanítónőt, szociális munkást, kimagaslóan tehetséges roma fiatalt, roma zenészeket, az életében folyamatosan kihívásokkal küszködő többgyermekes édesanyát, s folytathatnánk a sort. Eltérő és sokféle életúttal találkozhatunk, ahogyan eltérő és sokféle életutat járunk be mindnyájan, de egy közös mindenképp van bennünk, a megszólalók, akik bizalmukba fogadták hallgatóinkat, emberek: Emberek, mint mi.”