Interetnikus kutatás megvalósítása a Lippai Balázs Roma Szakkollégiumban

Szakkollégiumunk a Nemzeti Tehetségprogram keretein belül támogatást nyert el az NTP-RSZKOLL-M-18-0010 számú, Interetnikus kutatás megvalósítása a Lippai Balázs Roma Szakkollégiumban című pályázatára. Szakkollégiumunk az utóbbi időszakban nagy hangsúlyt helyez a hallgatói kutatásokra, amely keretei között eddig két hallgatói kötet jelent meg, ezek: „Emberek, mint mi”, valamint a Cigány-magyar együttélés Zabolán című köteteink.

 

Jelenlegi pályázatunkban a terepkutatásokon alapuló társadalomkutatási gyakorlatot kívánjuk tovább vinni egy határmenti településen, Gencsen. A település Nagykároly közelében található, sajátos mintázatát adja a magyar-román-cigány együttélésnek.

A programunk célja, hogy hallgatóink tanult szakjukat kiegeszítendő olyan kutatási tevékenységbe kapcsolódhassanak be, amely az együttélés sajátosságait az intézményekben és a településen feltérképezzék.

A programhoz felkészítő kurzus (15 óra) kapcsolódik, amelyen a hallgatók a terepkutatás sajátosságait, módszertani ismereteket sajátíthatnak el. A kurzust követően kerül sor a konkrét terepkutatásra kétszer négy nap időtartamban, valamint az első terepkutatás után elindul az adatokat felkészítő kurzusunk (15 óra), hogy a program végére tudományos igényű hallgatói publikációk születhessenek és eredményeinket egy külön kötetben adhassuk közre.

Szakkollégiumunk fő célkitűzései közé tartozik, hogy a társadalmi felelősségvállalás területén is részt vállaljanak. A program során ezért külön adománygyűjtő akciót szervezünk a hallgatóság körében és a felajánlásokat eljuttatjuk a rászorulóknak.

 

A program megvalósítási ideje: 2018.09.01.-2019.06.30.

A program támogatási összege: 2.000.000 Ft

 

A program megvalósítói:

Dr. Gortka-Rákó Erzsébet

Kocsis Péter Csaba

Dr. Szerepi Sándor

Legutóbbi frissítés: 2022. 11. 23. 15:06