Hallgatói munka

Az NTP-RSZKOLL-M-18-0010 számú, Interetnikus kutatás megvalósítása a Lippai Balázs Roma Szakkollégiumban című pályázatunkhoz kapcsolódóan Gortka-Rákó Erzsébet vezetésével hallgatóink a gencsi óvoda számára játék- és ruhaadományokat gyűjtöttek.

A program megvalósítása során – illeszkedve Szakkollégiumunk eszmeiségéhez – külön adománygyűjtési akciót szerveztünk, amellyel elsősorban terephelyszínünk óvodai intézményét kívántuk támogatni. Az adománygyűjtésbe a kari HÖK is részt vett, így a társadalmi felelősségvállalás ezen formája túlmutatott a szakkollégiumi tagságon.

A társadalmi felelősségvállalásra, az önkéntes munkára szakkollégiumunkban a kezdetektől nagy hangsúlyt fektetünk. Ennek motorja Gortka-Rákó Erzsébet, aki jelenlegi programunkban az érdeklődő tagság számára rövid áttekintést adott az önkéntesség és az adományozás szerepéről, annak egy-egy kisközösségben betöltött szerepéről. A gencsi terepkutatáshoz kapcsolódóan a helyi óvodában is végeztek hallgatóink megfigyeléseket, így az összegyűjtött adományokat az intézmény részére adtuk át, s bízunk abban, hogy az ott folyó nevelési munkához is segítséget adnak.

Az adományok átadására a terepkutatáshoz kapcsolódóan került sor, a hallgatók mellett a két terepvezető oktató közreműködésével.

Biztosak vagyunk abban, hogy a hallgatói szerepvállalás a későbbieken is aktív marad, hallgatóink e területen is érzékenyek lesznek a helyi társadalmak vonatkozásában.

Az adományozás lebonyolításáért köszönet hallgatóinknak és a DE GyGyK HÖK munkatársainak.

 

 

 

Legutóbbi frissítés: 2022. 11. 23. 15:23