Hírek

Szicília geológiai sokszínűségével, a vulkánok működésével, több millió éve betemetett fosszíliákkal, metamorf kőzetekkel, valamint Palermo gazdag épített örökségével is megismerkedhettek a Debreceni Egyetem geográfus, geológus és földrajztanár szakos hallgatói. A Pannónia Ösztöndíjprogram rövidtávú csoportos mobilitása keretében a Természettudományi és Technológiai Kar 15 hallgatója és 2 oktatója látogatott a Palermói Egyetem Earth and Marine Science Tanszékére.

Kubinyi Enikő etológus, az ELTE Természettudományi Kar egyetemi tanára tartott előadást a DE TTK Kalandozások a Természet- és Műszaki Tudományokban című rendezvénysorozata keretében. A neves szakember egyebek mellett az ember-kutya kapcsolat különlegességéről is beszélt a Kölcsey Központban.

Csaknem nyolcvan szakember vett részt a magyarországi egyetemeken bűnügyi tudományokat oktatók minden tanév végén esedékes találkozóján, amelynek ezúttal a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara adott otthont, folytatva ezzel egy több évtizedes hagyományt. A rendezvény elsősorban tudományos programokat kínált, de lehetőséget teremtett szakmai kapcsolatok kiépítésére, ápolására is.

Várnagy Katalint választották meg a Magyar Kémikusok Egyesülete új főtitkárának, megbízatása két évre szól. A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézetének igazgatója a Náray-Szabó István Tudományos Díjat is átvehette a szervezet küldöttközgyűlésén.

A tudományos és kulturális folyóirat legújabb számában a Debreceni Egyetem munkatársai, hallgatói egyebek mellett arról írnak, miként lett Debrecen az ország ideiglenes fővárosa 1944-ben. Egy másik cikkből kiderül, hogy Sivirsky Antal magyar születésű író, újságíró, műfordító és tanár életét a magyar irodalom hollandiai terjesztésének, valamint a két ország közötti kulturális kapcsolatok ápolásának szentelte.

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Magánének Tanszék vezetője, Bátori Éva is tagja lett a Halhatatlanok Társulatának. Az egyetem művésztanárát operaénekesi pályafutásának elismeréseként választották az ország legkiválóbb művészeinek sorába.

A műszaki tudományterületeken elért sikereikről számoltak be egyetemi oktatók, kutatók, hallgatók a Debreceni Egyetem Műszaki Karán tartott Műszaki Tudomány az Észak-Kelet Magyarországi Régióban 2025 című magyar és angol nyelvű konferencián. Az előadók öt egyetem kilenc karát, intézetét képviselték, a négy plenáris előadáson túl kilenc szekcióban összesen 87 előadás hangzott el.

Elias Arnér, a Karolinska Institutet Cancer Research KI igazgatója tartja a 2025 Redox Kémia/Biokémia Posztgraduális Nyári Kurzusának nyitó előadását június 10-én, kedden a Learning Centerben. A négynapos szakmai konferencián a redox kémia és biokémia legújabb tudományos eredményeit mutatják be a Debreceni Egyetemen.

A mesterséges intelligencia és a jövő lehetőségei témában, a Hungarian Startup University Program részeként június 3-án, kedden elindult a Debreceni Egyetem Innovációs Ökoszisztéma Központjának háromalkalmas előadás-sorozata.

Publikációs menedzsmentről, nyílt publikációs rendszerekről, a tudományos munka köré építhető 1Pager felépítéséről, a kutatási eredmény piaci hasznosításának lehetőségeiről is megtudhattak részleteket a Debreceni Egyetemet fenntartó alapítvány Kiválósági PhD Ösztöndíjával elismert fiatal kutatók. A publikációs és innovációs kurzusokon a doktoranduszok arról is hallhattak, hogy a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár milyen eszközökkel, online adatbázisokkal támogatja a tudományos tevékenységet.