Kedves Diákok, kedves Érdeklődők!
A Sántha Kálmán Szakkollégium 2026-ban is megrendezi a kéthetes Nyári Tudományos Táborát július 6-a és július 18-a között a Debreceni Egyetemen.

A táborra várjuk azon 2026. szeptembertől végzős diákok jelentkezését, akik érdeklődnek a tudományok iránt, kiemelkedően teljesítenek biológia és fizika/kémia tantárgyakból, továbbá szeretnének általános orvos vagy orvosi diagnosztikai analitikus szakok valamelyikén továbbtanulni. A jelentkezők közül kapacitásunk szerint 30 főt tudunk kiválasztani, akiknek lehetősége van a táborban részt venni.
A Szakkollégium nyári táborának célja, hogy a diákok bepillantást nyerhessenek a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának működésébe, a különböző intézetekben folyó tudományos munkákba, melyekbe a tábor ideje alatt be is kapcsolódnak személyes tutoruk vezetésével.
Az első két nap közös elméleti előadásokon, illetve izgalmas gyakorlatokon vesznek részt a diákok, ezután a kiosztott intézeteknél tutoruk segítségével kezdhetik el a munkát. Délutánonként és esténként különböző közösségi programokat, illetve gyakorlati jellegű szakmai programokat is szerveznek a szakkollégiumi hallgatók a diákoknak. A tábor a diákok által tartott összefoglaló előadásokból álló konferenciával zárul.
A részvétel ingyenes, emellett a tábor ideje alatt minden táborozónak ebédet, illetve a nem debreceni diákoknak reggelit és szállást is biztosítunk. Kötött programok csak hétköznapokon vannak.
A nyári tábor sikeres teljesítése esetén a résztvevők a Debreceni Egyetem intézményi pontszámítás rendszerében 15 intézményi többletpontra jogosultak az egyetemi felvételi eljárás során. (FONTOS: Ez a pontszerzési lehetőség a 2026-os tábori részvételtől kezdődően érvényes!)
Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével lehet:
Jelentkezéshez szükséges dokumentumok:
- Fényképes önéletrajz
- Motivációs levél:
- Formai követelmények:
- Maximális terjedelem: 2 darab A/4-es oldal
- Betűméret: 12
- Tanuló aláírása
- Formai követelmények:
- Szaktanári ajánlás:
- Formai követelmények:
- Szaktanár aláírása
- Iskola neve és pecsétje
- Formai követelmények:
- Személyi igazolvány és lakcímkártya mindkét oldalának másolata
- Tanulmányi eredményeket igazoló dokumentum:
- Formai követelmények:
- Iskolai pecsét
- Iskolában dolgozó hivatalos személy aláírása (pl.: osztályfőnök)
- Formai követelmények:
- Nyelvvizsga bizonyítvány(ok)
- Versenyeredmények igazolása
A jelentkezők közül a szakkollégium vezetősége választja ki a résztvevőket az alábbi szempontok alapján, az eredményekről pedig e-mailben értesítjük a diákokat május 31-ig.
Pontrendszer:
- Online beszélgetés:
- Önéletrajz, motivációs levél és szaktanári ajánlás átbeszélése
- Az online beszélgetés elhalasztása: 0 pont!
- Tanulmányi pontok:
- Biológia 10. osztály év végi eredménye ÉS 11. osztály félévi eredménye
- Fizika VAGY kémia 10. osztály év végi eredménye ÉS 11. osztály félévi eredménye
- B2 vagy C1 komplex államilag elismert nyelvvizsga (maximum 2 darab nyelvvizsga leadására van lehetőség!)
- Versenyeredmények:
- Összesen 3 darab országos, megyei és/vagy városi eredményt fogadunk el
Jelentkezési határidő: 2026. április 22.
Kérjük, hogy komoly szándékú diákok jelentkezzenek!
Várjuk jelentkezésed!
További kérdésekkel keress minket nyugodtan a santhanyaritabor@gmail.com e-mail címen.
A Sántha Kálmán Szakkollégium csapata