FELVÉTELI A 2019/20-AS TANÉV 2. FÉLÉVÉRE
A 2019/20. tanév második félévére a Wáli István Református Cigány Szakkollégium (WISZ) új tagjait felvételi eljárás keretében választja ki. A felsőoktatásban résztvevő, elsősorban cigány/roma származású és/vagy hátrányos helyzetű fiatalok számára kínálunk lehetőségeket: jelentős ösztöndíjat, kollégiumi elhelyezést egy kényelmes kollégiumban, a tanulmányaik további támogatását (pl. mentor, nyelvtanár…), támogatást a munkahely megtalálásához (pl. gyakornoki program), valamint egy nagyon jó közösséget, jó programokat. A szakkollégiumi felvétel után esetlegesen megmaradó szabad kollégiumi kapacitás erejéig, felveszünk a WISZ programjában részt nem vevő, felsőoktatási hallgatókat csupán kollégiumi lakónak is.
Jelentkezés a Szakkollégiumba:
Az érdeklődők a Szakkollégium honlapjának felvételi felületéről (ide kattintva elérhető) juthatnak a felvételi adatszolgáltatás felületére, adhatják be jelentkezésüket adataik megadásával, illetve a bekért dokumentumok feltöltésével. Az érvényes jelentkezéshez a hallgató köteles csatolni a felvételi hirdetményben megjelölt iratokat.
A szakkollégiumi programba jelentkező hallgató jelentkezésekor nyilatkozik, hogy cigány származásúnak vallja-e magát, hátrányos, vagy halmozottan hátrányos helyzetű-e. Utóbbiakhoz csatolja a jegyzői igazolás másolatát. A felvételi eljárás során előnyt jelent a benyújtott vallástanári/lelkészi ajánlás.
Amennyiben a hallgató valamely okiratot elmulasztja, vagy nem tudja becsatolni, annak pótlására a Szakkollégium felhívja a figyelmét, de köteles a hiányzó adatokat, dokumentumokat legkésőbb a felvételi vizsga napján a Felvételi Bizottság rendelkezésére bocsátani.
Jelentkezési határidő: 2020.02.03. (hétfő)
A felvételi vizsga időpontja: 2020.02.05. (szerda) 13.00 óra
A felvételi vizsga helyszíne: 4024 Debrecen Blaháné u. 15.
A felvételi vizsga legfontosabb elemei:
- Szóbeli meghallgatás
- Írásbeli feladatsor és esszé az általános műveltség és ismeret felmérésére
- Szociális kompetenciák felmérése, empátia, közös munkában való részvétel képességének felmérése
A jelöltet ezt követően egyénileg is meghallgatja a Felvételi Bizottság, a tanulmányi eredmény, az írásbeli feladat és a közös munka bemutatása mellett, e beszélgetés ismeretében győződik meg a jelölt motiváltságáról és alkalmasságáról.
Döntés a felvételről
A Felvételi Bizottság, valamennyi jelentkező felvételi vizsgáját követően, értékeli a jelentkezők teljesítményét, elkötelezettségét a Szakkollégium céljait illetően. A benyújtott dokumentumok és a felvételi vizsgán nyújtott teljesítmény alapján meghozza a felvételi határozatot.
A döntés eredményéről másnap értesítjük a jelentkezőket.