Ihrig Károly - Vezetőség

SZAKKOLLÉGIUMI IGAZGATÓSÁG


Igazgatóhelyettesek:

 

 

SZAKKOLLÉGIUMI HALLGATÓI VEZETŐSÉG


a

 

Silling Szintia Adriána (Szinti) – elnök
Vezetés és szervezés MSc I. évfolyam

Számomra az IKSz a megértés és a megbecsülés helye. Egy közösség, ahol természetes dolog a kutatásról beszélni, mert mindenki nyitott szívvel és őszinte érdeklődéssel figyel. Olyan emberek vesznek körül, akik inspirálnak, és nap mint nap emlékeztetnek arra, hogy kitartással és szorgalommal bármit el lehet érni. Az IKSz számomra egy második család – ahol mindig szeretettel fogadnak, őszintén kérdezik, hogy „Mizu, Szinti?”, és ahol mindig mosollyal az arcomon távozom.

 


a

Sebestyén Zsolt Máté (Zsoló) – elnökhelyettes
Vezetés és szervezés MSc (II. évfolyam)

Az IKSZ egy összetartó közösség, ahol mindenki megtalálhatja önmagát. Fontos számomra, hogy segítsek másoknak, ezért mindig szívesen nyújtok támogatást, ha valakinek szüksége van rá. A közös munka, az új nézőpontok és a barátokkal töltött minőségi idő adják ennek a közösségnek az igazi erejét.

 

 

 

 


Béres László

Béres László (Lackó) – alelnök
Kereskedelem és marketing BSc IV. évfolyam

Számomra az IKSz a „Sikeres egyetemisták közös titka.” Hiszen itt minden tudást, tapasztalatot és tanácsot megkapsz, hogy sikeressé válj. Szenvedélyem, hogy a szakkollégium megjelenését olyan szintre emeljem, ami mágnesként vonzza a hallgatókat és a szakma krémjét egyaránt. Hiszek benne, hogy tudatos kommunikációval olyan nívós vendégeket és előadókat hozhatunk el eseményeinkre, akik valódi lendületet adnak mindannyiunknak. Az IKSz nekem egy iránytű, amit szeretnék mindenki számára elérhetővé tenni.
 

 


 

Krivanics Attila

Krivanics Attila (Atti) – alelnök
Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás MSc I. évfolyam

Számomra a szakkollégium egy inspiráló közösség, ahol a szakmai és személyes fejlődés kéz a kézben jár. Személyes példámból fakadóan célom, hogy minél többen gondolják: "Basszuskulcs, milyen jó is egyetemistának lenni!"

 

 

 


 

Fórián Fanni – szakmai felelősFórián Fanni
Pénzügy-számivtel BSc III. évfolyam

A szakkollégium számomra egy olyan közösséget jelent, ahol már a csatlakozásom félévében sikerült beilleszkednem, és hamar teljes értékű tagnak érezhettem magam. Az IKSZ minden héten lehetőséget biztosít arra, hogy a szakmai és közösségépítő programokon keresztül rendszeresen találkozzunk egymással, ami nagyban hozzájárul a közösség összetartásához és a közös fejlődéshez. Emellett az egyetemi évek alatt különösen fontosnak tartom a kapcsolatépítést, amelyhez a szakkollégium kiváló alapot nyújt, hiszen motivált és hasonló érdeklődésű hallgatókkal ismerkedhetek meg.

 


 

Bozó Panna

Bozó Panna Boglárka – szakmai felelős
Nemzetközi gazdálkodás II. évfolyam

Az IKSZ számomra egy olyan inspiráló közösséget jelent, ahol a fejlődés, az ambíció és a támogató közeg egyszerre van jelen. Egy hely, ahol nemcsak szakmailag fejlődhetek, hanem emberileg is, hiszen motivált, hasonló célokkal rendelkező emberek vesznek körül. Lehetőséget ad arra, hogy kilépjek a komfortzónámból, új kihívásokat vállaljak, és folyamatosan fejlesszem magam.

 

 

 

Legutóbbi frissítés: 2026. 09. 28. 16:49