Városunk neve - Böszörmény - a régi magyar nyelvben közszóként élt, és mohamedánt, iszlámhívőt jelentett. Böszörmény a nyírségi izmaeliták központja volt. A falu a tatárjárás során elpusztult. A XII-XIII. században újra benépesült és valamikor 1290-1322 között a debreceni uradalom része lett. 1325-ben vásártartási jogot kapott. Mezővárosi rangját (oppidium) 1410-ben, Zsigmond uralkodása alatt kapta.
A debreceni uradalom tartozékaként előbb Brankovics György, majd a Hunyadiak, később, a XVI. sz. elején a Báthori család tulajdonába került. Böszörmény fejlődését 1552 után a török megjelenése megakasztotta. A város híres településszerkezete a XV. századra lényegében kialakult. Később ezt vették át a hajdúk és alkalmazták a katonai jellegű település újabb igényeihez.
Hajdúböszörmény nevében a hajdú előtag egy, a XV. sz. utolsó évtizedeiben kialakult, a nagyarányú állattenyésztéshez és kereskedelemhez szükséges pásztor, illetve hajtó (hajdú) rétegre utal. E hajtó-pásztor népesség a pásztorkodás mellett a fegyverforgatáshoz is kitűnően értett. Helyzetük a XV. sz. végén a marhakiviteli törvény miatt válságosra fordult. Az egzisztenciálisan veszélybe került hajdúk jobbágynak visszamenni nem akartak, szabadcsapatokba szerveződtek. Az egykor tisztán pásztorfoglalkozást űző hajdúk fokozatosan pásztor-katonákká lettek, majd a XVI. sz. második felétől a hajdú név már egyértelműen katonafoglalkozást fejezett ki.
Legnagyobb történelmi szerepüket Bocskai István szabadságküzdelmében játszották. Részvételük a Bocskai-szabadságharcban nemcsak a felkelés katonai kimenetelét döntötte el, hanem a hajdúság sorsát is. A korábban társadalmi feszültséget támasztó hajdúságot Bocskai a győztes álmosdi csata után letelepítette, és 1605. december 12-én kelt kiváltságlevelével nemesi sorba emelte őket. A nemesítéssel együtt birtokokat is adományozott, melyek között Böszörmény nem szerepelt (Kálló, Nánás, Dorog, Varjas, Hadház, Vámospércs, Sima, Vid).
Kállóból, a császári katonasággal állandó összetűzésben lévő hajdúkat Báthori Gábor erdélyi fejedelem telepítette át Böszörménybe 1609. szeptember 13-án kelt kiváltságlevelével. A hajdúk Böszörménybe költözésével a település társadalmi, gazdasági élete gyökeresen megváltozott. A város kikerült a feudális függőség alól, azonban kiváltságaik fejében lakói katonáskodni voltak kötelesek. A XVII. sz. végén, amikor kiváltságaik veszélyben forogtak, a hajdúvárosok szövetségre léptek. Létrehozták a Hajdúkerületet, amelynek székhelye Böszörmény lett. A város katonai jelentőségének csökkenésével párhuzamosan életforma-változás következett be. A helyi társadalom gerincét a hajdúgazdákból kialakult parasztpolgárok alkották.
Sillye Gábornak, a Hajdúkerület kormánybiztosának vezetésével a hajdúk utódai jelentős szerepet vállaltak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc küzdelmeiben. A kiegyezés után, 1876-ban a Hajdúkerületet területileg kibővítve átalakították Hajdú megyévé, melynek központja Debrecen lett. A XIX. sz. második felében a város gazdasági struktúrája az iparban, kereskedelemben bekövetkezett kapitalista fejlődés alacsony színvonala következtében agrár jellegű maradt. Böszörmény társadalma tovább rétegződött, a földművelésből élő jómódú hajdúgazdák, a törpebirtokosok és a földnélküliek mellett megjelentek a kapitalista polgárság és az ipari munkásság csoportjai is.
A két világháború nagy véráldozattal járt és hatalmas károkat okozott a város épületeiben. A II. világháború után megindított szövetkezesítés, majd az 1960-70-es évekbeli ipartelepítés átalakították Hajdúböszörmény társadalmi szerkezetét és arculatát.