Szakkollégiumunk célja, hogy összefogja a karunkon és a Debreceni Egyetemen tanuló roma származású, illetve a roma kultúra iránt érdeklődő hallgatókat Felvételi felhívás roma szakkollégium 2022 Jelentkezési lap Adatlap felvételihez
Lippai Balázs Roma Szakkollégium Hírei
Szakkollégiumi hallgatóink részt vettek a Campus fesztivál Egyetem tér elnevezésű programjában. A helyszínen a nagy hőségben (35-40 fok) kreatív és játékos programjainkkal vártuk az fesztiválozókat.
Az utazás során hazánk dél-nyugati országrészének gazdag és sokszínű kulturális értékeivel ismerkedtek meg.
Kedves Kolléga! A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara tisztelettel meghívja nemzetközi tudományos konferenciájára. A KIHÍVÁS ÉS/VAGY ESÉLY - A ROMÁK INTEGRÁCIÓJA EURÓPÁBAN című konferenciát hagyományteremtő célzattal rendeztük meg 2017. márciusában.
Ebben az évben 2022.06.17-én tartottuk. A Lippai klub keretében elkészül a közösen főzött pörkölt, séfünk Sztempjén Klarissza volt, illetve berendeztük a teret a vacsorához.